Kollagén, az egészséges és fiatalos bőr titkos összetevője

A fiatalos, üde bőr egyensúly kérdése.

Tehát táplálkozzon a lehető legváltozatosabban, fogyasszon tápláló ételeket, óvja bőrét a napsugárzástól, kerülje a dohányzást, és mértékkel fogyasszon alkoholt… továbbá: igen, az alvás szépítő hatása is segít, mivel egy kiadós alvás után sokkal kipihentebbnek tűnhetünk, emellett a bőrünkre is pozitív hatással van.

Azonban van még valami, aminek szintén egyensúlyban kell lennie a szervezetében ahhoz, hogy bőre megőrizze fiatalos megjelenését, ez pedig a kollagén. A kollagén termelésének és lebomlásának egyensúlyban kell lennie. A kollagén az emberi testben leggyakrabban előforduló fehérje, ez biztosítja a szerkezetet, feszességet és rugalmasságot. A szóban forgó endogén fehérjének a termelése 25 éves kor után folyamatosan csökken. A hiányzó kollagén pótlásával azonban továbbra is táplálhatja bőrét, és támogathatja annak fiatalos, üde megjelenését.

Krém, injekció, tabletta vagy ital?

Vajon a kollagén melyik formája adja a legjobb eredményt?

A krém formában bevitt kollagén átjut a bőr felső rétegén (epidermis), azonban nem hatol be a bőr mélyebb rétegeibe. A kollagén az említett mélyebb rétegek egyikében, a dermisben található. A kollagén struktúrájának mérete túl nagy ahhoz, hogy lehetővé tegye a megfelelő behatolást. A hidratálás azonban nem teljesen haszontalan, mivel a krémekben található folyadék biztosítja a szükséges nedvességet, és a krém felvitele közbeni masszírozó mozdulatok segíthetnek a kollagéntermelés serkentésében. Azonban pusztán a krémek használatától ne várjon csodát.

A kollagéninjekciók ugyan elég mélyre hatolnak, azonban viszonylag drágák, csupán átmeneti eredményt biztosítanak, és kissé fájdalmasak. Másrészről, az eredmény azonnal látható, és körülbelül három-hat hónapig tart. Ezt követően a kollagént lebontja a szervezet, a hatás megszűnik, és újabb injekciókra van szükség.

A szájon át alkalmazott kollagén jól látható hatást eredményez. A különböző klinikai vizsgálatok alátámasztják a fenti elméletet. A folyékony vagy tabletta formában jelenlévő kollagént általában kollagén peptidekké hidrolizálják. Ez azt jelenti, hogy a nagy molekulákat kisebb, a véráramba gyorsabban és könnyebben felszívódó darabokra bontják. A kollagénszint fenntartásával lassítható az öregedés látható jeleinek megjelenése, és nem csupán a bőr, hanem az ízületek, a csontok, a haj, a fogak és a körmök esetében is. Figyelem: a kollagén az a fehérje, amely nem csupán a bőrben, hanem a teljes testben leggyakrabban megtalálható fehérje!

Gondoskodjon bőre egészségéről

A bőr az emberi test legnagyobb szerve, amely számos fontos funkciót lát el. Nem csupán védelmet biztosít a különféle külső tényezőkkel szemben, hanem olyan pszichológiai szerepet is betölt, amelyet nem szabad alábecsülni. Az üde bőr jól jelzi egészségünket, és nagy hatással van arra, hogyan érezzük magunkat, és hogyan látnak bennünket mások. Ha elégedett a megjelenésével, büszkeség tölti el, és önbizalmat sugároz.

A kollagén lebomlása a természetes öregedési folyamat része. Korábban már beszéltünk a kollagénszint fenntartását szolgáló, iható kollagén használatáról, azonban az ételek és az életmód is kifejthet pozitív hatást. Íme néhány jó szokás, amelyet érdemes felvenni:

Igyon sok vizet, és tartsa hidratáltan a bőrét.

Korlátozza cukorfogyasztását, mivel a cukor hozzájárul a kollagén lebomlásához.

Kerülje az alkoholt és a cigarettát, illetve mértékkel tartózkodjon a napon.

Fogyasszon elegendő C-vitamin tartalmú gyümölcsöt (pl. citrusféléket, kivit, bogyós gyümölcsöket, stb.), mert ezek elősegítik a kollagéntermelést.

Fogyasszon elegendő omega-3 és omega-6 zsírsavakban gazdag élelmiszert, például halat, avokádót, dióféléket és olívaolajat.

Masszírozza rendszeresen a bőrét. Ez jót tesz a hangulatának és a bőrének is.

Bánjon megfelelően bőrével, mert élete hátralévő részében minden nap viselni fogja.

Romania